Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RÉKA KIRÁLYNÉ SÍRJA

2010.02.20

RÉKA KIRÁLYNÉ SÍRJA

       Székelyföldi népmonda nyomán –

 

 

Székely udvarhely közelében, rengeteg erdők sűrűjében emelkedik egy magas domb, olyan magas, hogy máshol hegynek is beillenék. Ezen a híres Hegyes-dombon állott Attila király egyik legszebb vára.

 

A hegyes-dombi várban lakott Réka királyné, aki Attilának három fiúgyermeket szült. A nagy király ide tért meg pihenni, ide hívta hűséges vitézeit is. Itt pihentek, vadásztak és mulattak a csaták után.

 

 

De egyszer a nagy vidámságot szomorúság váltotta fel: Réka királyné, aki beteg sem volt, hirtelen halállal meghalt.

 

 

A hunok meggyászolták a király feleségét, aztán tanakodni kezdtek, ugyan hová temessék el. Végül elhatározták, hogy a vár udvarából a nagy követ a hegy oldalán lehengerítik, és ahol a kő megállapodik, ott lesz a temetés helye.

 

 

Úgy is történt. A nagy követ lehengerítették, és a kő az út meg a völgyben folyó kis patak között állt meg. Azon a helyen sírt ástak a királynénak, keserves gyásszal meggyászolták, eltemették, és a sírra azt a nagy követ ráfordították. A követ azóta is Rika kövének, az erdőt pedig Rika erdejének nevezik.

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.