Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ATTILA HADJÁRATAI

2010.02.20
ATTILA HADJÁRATAI
        Jordanes, Callimachus és Kézai Simon krónikája nyomán –

 

 
Miután a rómaiak a cezumori csatában megsemmisültek, és a világ minden tája felé szétszóródtak, Attila király visszatért népének táborába. Néhány napig ott is maradt a Tisza partján, majd elrendelte, hogy Szőnyben ünnepi udvart rendezzenek. Az ünnepi udvar tiszteletére Veronai Detre és sok német fejedelem is megjelent, és megadta a tiszteletet a hunoknak és Attila királynak.
 
 
Ekkor Detre azt mondta a hun királynak, hogy most van a legjobb alkalom a nyugati birodalmak megtámadására. Attila hallgatott Detre tanácsára, és mindjárt hadat kiáltatott. Ezután seregével kivonult Szikambriából, az illíreket leigázta, majd a Rajna folyó felé tartott. Sok országot meghódított, végre Katalaunum közelébe érkezett. Ekkor Aétius római hadvezér, aki tíz nyugati király hadseregével vonult fel, váratlanul megtámadta a hunokat. Attila király követek útján fegyverszünetet kért Aétiustól, hogy a távol levő hun csapatokat bevárhassa. De Aétius a fegyverszünetet nem adta meg. A csata előtt történt, hogy a hun vitézek a közeli erdőben elfogtak egy remetét, aki jövendőmondó hírében állott. Mindjárt Attila elé vezették, s ő azt kérdezte tőle:
 
– Kié lesz a győzelem a katalaunumi csatában? A remete így felelt:
– Te Isten ostora vagy! Te vagy az a pöröly, amellyel az isteni gondviselés a világot sújtja. De Isten akkor töri el bosszúja szerszámát, amikor akarja, és a kardotaz egyik kézből a másikba bocsátja. Tudd meg tehát: a csatában téged a rómaiak legyőznek, és ezáltal megismered azt a hatalmat, mely nem a földről ered.

 

Erre Attila felszólította a hun jövendőmondókat, hogy ők is jóslatot mondjanak. A hun jövendőmondók pedig, akik őseik szokásait követték, levágtak egy áldozatiállatot, annak csontjáról a húst lefejtették, a csontot tűzbe tartották, s amikor megrepedezett, a csont repedéseiből jósoltak.

Az ő jóslatuk így hangzott:
 
– Attila király ebben a csatában győzelmet nem arat, de az ellenség vezére elesik.
 
Attila megelégedett ezzel a jóslattal, mert úgy magyarázta, hogy a katalaunumi csatában Aétius vezér elesik, márpedig ez magában is felér a győzelemmel. A két sereg hajnalban sorakozott fel egymással szemben. Attila középen állott, a hunok élén, a jobbszárnyat Ardarik, a gepidák királya, a balszárnyat pedig Valamir, a keleti gótok királya vezette. Az ütközet előtt Attila rövid beszédet mondott. Ilyen szavakkal bátorította a katonákat:
 
– Mutassátok meg bátorságotokat és fegyveretek erejét. Akinek élni kell, aztfegyver nem találja, akinek halni kell, azt eléri a végzet, ha veszteg marad is. Én sújtom az első kelevézt az ellenségre, s aki veszteg marad, amikor Attila harcol, az
halál fia!
 
Volt egy domb a katalaunumi mező közepén, mind a két sereg azt a dombot akarta elfoglalni. Egyberoppant a két sereg: Attila mindjárt áttörte az alánok sorait, és már a nyugati gótokat vágta. Ekkor elesett Teodorik király is, az ellenség egyik vezére, de életben maradt Aétius, a rómaiak legjobb hadvezére. Ilyen nagy seregek még soha sehol össze nem ütköztek, így még nem aratott a halál soha. Volt a két sereg között egy kis patak, s ez olyan kicsiny volt, hogy ha sima tükrére egy hajszálat vetettek, azt is alig mozdította meg. Ez a kicsiny patak az ütközet után az emberek és az állatok vérétől olyan folyóvá dagadt, hogy kocsisokat szekerestül és fegyveres katonákat is elsodort, sőt az árvíz miatt a seregben is nagy kár esett. A katalaunumi csata, amelyet a hunok és a nyugatiak vívtak egymás ellen, a világ minden csatája közül a legnagyobb volt. Ettől a naptól fogva Attila király szíve felemelkedett, fel a hunoké is, az egész világot pedig rémület szállta meg. Több ország önként évi adót kínált fel a hunoknak. Amíg Attila nyugaton harcolt, addig testvére, Buda a keleti részeket kormányozta. A birodalmat igazságos határral választották ketté, de Buda nem gondolt az igazsággal, és a határt átlépte. Ezenfelül Szikambria városát megerősítette, és saját
nevéről Óbudának nevezte el.
 
 
Amikor Attila ezt meghallotta, seregével Szikambriába vonult, ott Budát, tulajdon testvérét saját kezével megölte. Buda holttestét a Dunába dobatta, és Szikambria városát saját nevéről nevezte el. Valóban, Attila parancsára a németek a várost Etzelburgnak, Attila városának nevezték, de a hunok keveset gondoltak Attila parancsával, és a mai napig Óbudának nevezik, ahogy azelőtt hívták. Ezután Attila öt esztendőn át folyamatosan Szikambriában nyugodott, de őrszemeit felállította a világ mind a négy tája felé. Az őrszemek első csapata Szikambriától kezdve, ahol Attila hosszú időn át székelt, sorjában volt elhelyezve. Az őrszemek olyan távolságra álltak egymástól, hogy egymás hangját jól hallhatták, és kiáltással adták tovább az üzenetet. Szikambriától egészen Köln városáig állott éjjel-nappal az első őrség. A másik csapat Litvániáig, a harmadik a Don partján, a negyedik pedig Zára dalmáciai városig állomásozott. Ezeknek az őrszemeknek riadó szavából a világ mind a négy tája megtudhatta, hogy mit csinál Attila, vagy milyen táborba szállott.
öt esztendeig nyugodott Attila király Szikambriában, az öt esztendő alatt seregét, melynek egyharmada elpusztult a katalaunumi csatában, újra felszerelte. Ezután ünnepi udvart tartott, és nagy sereggel Pannóniából kivonult.
Elözönlötte seregével Stíriát, Karintiát és Dalmáciát, majd Spalato városánál elérkezett a tenger partjára. Ekkor megindult az Adriai-tenger partján, és ott minden községet és várost elfoglalt. Ezután hegyes vidékre érkezett, s egyszerre megpillantotta Aquiléja városát, melynek nagyságán elcsodálkozott. Nagy szégyennek tartotta volna, ha ezt a várost meg nem hódítja, mert azok a longobárdok, akik Pannóniából elmenekültek, és a hun birodalmat meg Attila királyt lebecsülték, itt találtak menedéket.
 
 
Attila először követek útján felszólította a polgárokat, hogy adják ki a longobárdokat. Amikor ezt megtagadták, különböző hadigépekkel ostromolni kezdte a várost. De semmiképpen sem tudta elfoglalni, ezért másfél éven át körülzárva tartotta. Ezalatt Attila sokszor körüljárta a falakat, gyakran egyedül, álöltözetben ment, hogy jobban kikémlelje, merre gyengébb az ellenség. Egyszer egy római őrjárat, amely “nyelvet" akart fogni, hogy kínzással kicsikarja tőle a hunok szándékát, észrevette a magánosán közeledő királyt. A rómaiak nem is sejtették, hogy kivel állnak szemben, mégsem lőttek rá a királyra, mert élve akarták elfogni.
 
 
A római katonák ügyesen elrejtőztek a fal melletti árokban, és amikor Attila közelükbe ért, egyszerre felugráltak. Attila pedig hirtelen egy mély gödör elé futott, hogy hátulról ne támadhassanak rá, azzal kirántotta kardját, és szembefordult a rómaiakkal.
A rómaiak hangos szóval kiáltoztak és integettek:
 
– Tedd le a fegyvert!
 
Amikor Attila látta, hogy a rómaiak nem támadnak, nagyot kurjantott, előreugrott, két ellenséget levágott, és fegyverrel utat nyitott magának. Ezután az útjában levő palánkot átugrotta, és gyors futással visszatért táborába. A római katonák pedig mindenkinek elbeszélték, hogy Attila szemében égi fényt láttak, és tekintetéből olyan erő sugárzott, mint az istenek szeméből. A hosszú ostrom miatt Attilának téli szállásra is szüksége volt, ezért elhatározta, hogy Aquiléja közelében erősséget építtet. Csakhogy ott sík volt a föld, sehol dombot nem talált. Ezért Attila hegyet teremtett: a katonák sisakjában és pajzsán földet hordatott, úgyhogy három nap alatt – mintha varázsszóra történt volna – állott a hegy. Arra a hegyre építtette Attila azt a várost, amelyet ma is Udinénak hívnak. Jól tudja ezt Udine egész népe, s a város négyszögű tornyát most is így mutogatja a bámuló idegennek: “Ihol Attila tornya!"
Már másfél éve folyt az ostrom, a hunok minden reményüket elveszítették, de Attila király nem engedett.
 
 
Egy napon, amikor Aquiléja falait ismét körüljárta, mellette mentek a
jövendőmondók, akiknek szavára sokat adott, egyszerre megpillantott egy gólyát, amely a tengerről a város felé repült. A gólya került egyet a város felett, aztán egy palotának tetején leszállóit, mert ott volt a fészke. Alighogy leereszkedett, csőrébe fogta a fiát, és átvitte a tenger nádasába. Majd visszatért, és többi fiait, de még a fészkét is áthordta a nádasba.
 
 
Attila mindezt jól megfigyelte, elgondolkodott rajta, aztán összehívta a katonáit, és így szólt hozzájuk:
 
– íme, lássátok! Ez a gólya megérezte a végzet ítéletét, melynek értelmében a várost leromboljuk, és a gólya azért menekül innen, hogy el ne pusztuljon a polgárokkal együtt. Ezért a holnapi harcban legyetek bátrak, és meglátjátok: elpusztítjuk a várost!
 
 
Ezután parancsot adott, faltörő gépeket hozatott, de ezekkel sem bírta bevenni a várost. Végre szittya cselt használt: tízszer százezer katonájától egyegy nyerget kért, a nyergekből nagy halmot hányatott a fal mellett, aztán a halmot meggyújtatta. A tűz lángjától és a hőségtől a fal megrepedezett, és a tornyokkal együtt a földre leomlott.
Amikor a polgárok ezt látták, nagyon megrémültek, valamennyien elmenekültek a városból, és a tenger szigetén elrejtőztek. Azzal a szándékkal mentek erre a szigetre, hogy örökre ott maradnak, de annyira féltek Attila királytól, hogy néhány év múlva a Rialto mocsaraiba vonultak, és most is ott laknak. Aquiléja meghódítása után nagy dicsőséggel, sok zsákmánnyal vonult tovább a hun sereg. Attila most már elhatározta, hogy a birodalom fővárosát, a dicsőséges Rómát is meghódítja.
Csakhogy a hun vitézek már belefáradtak a sok háborúskodásba, betegség is pusztított a táborban, ezért kedvetlenül indultak Róma felé.
A tisztek azt mondogatták egymás közt:
 
 
– Nem jó vége lesz ennek. A vízigót Alarik is megtámadta Rómát, s lám, alig élte túl a város meghódítását.
 
 
De Attila előtt senki sem mert pisszenni, ezért a hun király már Mantuáig elvonult, ő is sejtette, hogy a vitézek már belefáradtak a harcba, jól látta a betegség pusztítását is, de szavát meg nem másolhatta, szégyen nélkül a hadjáratot abba nem hagyhatta. Amikor a rómaiak meghallották, hogy Attila, istennek ostora nagy sereggel közeledik, nagyon megrémültek. Mindjárt tanácsot tartottak, és egy békekövetséget indítottak a hunok elé. Maga Leó pápa állott a küldöttség élére, hogy a szent várost könyörgéssel megvédelmezze. A küldöttség minden tiszteletet megadott a hun királynak, évi adót is ígért, ha a szent várost nem háborgatja. Attila pedig, aki jól ismerte seregének minden gondját-baját, a pápa kérésére a békét megadta. Sokan azt mondják, hogy amikor a küldöttség Attila előtt megjelent, csodálatos esemény történt. Attila a pápa úr feje fölött, a magas levegőégben két kardos angyalt látott, akik kardjukkal megfenyegették. Ezektől megijedt, azért adta meg a békét a pápának. Annyi bizonyos, hogy Attila megkímélte Rómát, és dicsőséges seregével
Pannóniába visszavonult.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.