Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IMRE KIRÁLY ELFOGJA PÁRTÜTŐ ÖCCSÉT, ENDRÉT

2010.03.05

IMRE KIRÁLY ELFOGJA PÁRTÜTŐ ÖCCSÉT, ENDRÉT

– Heltai Gáspár krónikája nyomán –

 

III. Béla király halála után a magyarok egybegyűltek, és fiát, Imrét választották királlyá. Imre király arra igyekezett, hogy mindenben atyja példáját kövesse. De a pártoskodó urak addig tüzelték Endrét, a király öccsét, amíg bátyja ellen hadat indított. Imre király levéllel is, követek útján is csendesítette az öccsét, de hiába, mert Endre vérszemet kapott, ugyanis a főemberek egy része és a sereg az ő pártjára állott. Amikor a király belátta, hogy jó szóval békét nem teremthet, ő is elindította seregét, és szembeszállóit az öccsével. De bizony kicsiny volt a királyi sereg, s még azok az urak is nagyon féltek Endre seregétől, akik a király mellett maradtak. Mind azt mondogatták Imre királynak:

– Uram, Imre király, azt tanácsoljuk, menekülj el, mert bizony veszélyben van az életed!

De a király nem hallgatott rájuk. Bátran felállította a sereget, bár látta, hogy az öccsének sokkal több katonája van. Hirtelen a királynak merész gondolata támadt. Gondolatát nem árulta el az uraknak, csak azt mondta nekik:

– Ne jöjjön utánam senki! Várjatok itt rám egy ideig.

Azzal levetette fegyverzetét, fejébe tette a királyi koronát, kezébe vette a királyi pálcát, és megindult egyedül Endre herceg tábora felé. Amikor odaért, így kiáltott a katonákra:

– Ihol vagyok, vitézlő férfiak! Kicsoda közületek, aki kezét akarná vetni a királyi vérre? Kicsoda akarná közületek azt bántani, akit Szent Istvánnak szentsége ebbe a méltóságba hozott? Nem Imre vagyok én, hanem Szent István királynak helytartója, az ő unokája és örököse. A ti végezésetekből és Istennek akaratából vagyok én magyar király. Ki ellen fogtok ez okáért fegyvert, atyámfiai, magyar vitézek? Hagyjátok el a ti pokol szándékotokat. Nem királyotok, atyátok akarok lenni.

Amikor a pártütők a királyt meglátták, és szavait meghallották, mind félreállottak, és tágas utat nyitottak előtte. Senki rá kezet vetni nem mert, de még csak meg sem moccantak. Néhányan nagy csendesen bocsánatot kértek őfelségétől. A király pedig egyenesen a herceg sátorába ment, és Endre herceget saját kezével elfogta. Kivezette a sátorból, az őrségnek átadta, és később az egyik várában őriztette. Amikor a pártütők ezt látták, mindnyájan a király lába elé borultak, és tőle bocsánatot kértek. Imre király pedig, aki nemcsak bátor, hanem kegyes is volt, a pártütőknek megbocsátott.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nem

(Nem , 2020.02.16 15:45)

❤️

Indeed, cultured cerebello-pontine transplanted counselling.

(hibawitased, 2019.05.30 19:18)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Prednisone 20 Mg <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">23</a> zaq.rwfr.magyarmondak.eoldal.hu.pzu.iv http://mewkid.net/buy-prednisone/

Paget's neuropsychological expectations, sailors dialysis.

(momivnuxhovu, 2019.05.30 17:23)

http://mewkid.net/buy-prednisone/ - Buy Prednisone <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> xxi.ajpb.magyarmondak.eoldal.hu.ofe.va http://mewkid.net/buy-prednisone/