Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A VÉRSZERZŐDÉS

2010.03.02

A VÉRSZERZŐDÉS
– Anonymus krónikája nyomán –

Az Úr születésének 819. esztendejében Ügyek, aki Mágóg király nemzetségéből származott, és Szittyaország nemes vezére volt, feleségül vette Önedbelia vezér Emes nevű lányát. Ettől fia született, akit Álmosnak neveztek el. Álmos csodálatos esemény miatt kapta a nevét: amikor anyja a gyermekét várta, álmában egy turulmadarat látott, amely mintegy rászállva megtermékenyítette. És úgy tűnt neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, de nem a saját földjükön sokasodnak el. Minthogy az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és a fiú születését álom jósolta meg, azért nevezték őt Álmosnak. Álmos pedig szép, barna arcú, fekete szemű, magas és karcsú termetű ifjúvá serdült. Jóakaratú, bőkezű, bölcs és bátor katona lett belőle. Amikor pedig az érett kort elérte, hatalmasabb és bölcsebb volt Szittyaország minden vezérénél, ezért az ország minden dolgát abban az időben az ő tanácsai szerint intézték. Amikor Álmos vezér érett ifjúvá serdült, feleségül vette egy nemes vezér lányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit magával vitt Pannóniába. Mert Szittyaország földje annyira megtelt az ott született nép sokaságával, hogy az a föld a népet már sem táplálni, sem befogadni nem bírta. Ezért a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak neveznek, nem tűrhette a hely szűkösségét, tehát elhatározta, hogy szülőföldjét elhagyja, és olyan földet foglal magának, melyen laknia lehet.

Ekkor kiválasztották Pannónia földjét, mert azt hallották a szállongó hírekből, hogy az a föld Attila királyé volt, akinek ivadékából Álmos vezér, Árpád atyja származott. Ekkor a hét fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a megkezdett útnak végére csak úgy járhat, ha vezér és parancsoló lesz fölötte. Ezért szabad akaratból, közös elhatározással megválasztották vezérül maguknak, sőt fiaik fiainak is az utolsó nemzedékig Álmost és azokat, akik nemzetségéből származnak. Akkor közös akarattal Álmos vezérnek azt mondták:

– A mai naptól fogva téged vezérnek és parancsolónak választunk, és amerre szerencséd vezet, oda téged követünk.

Ezután a hét fejedelmi személy – pogány szokás szerint – Álmos vezérért saját vérét egy edénybe csorgatta, és így tett esküvést. És ámbár pogányok voltak, mégis azt a hitet, amelyet akkor esküjükre tettek, egészen halálukig megtartották. Az eskü első szakasza így hangzott:

– Ameddig életünk tart, sőt utódaink életének fogytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk.

Az eskü második szakasza így hangzott: – Ami jószágot közösen szerzünk,mindenkinek része legyen abban.

Az eskü harmadik szakasza így hangzott: – Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak.

Az eskü negyedik szakasza így hangzott: – Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtelen lenne, és viszályt keltene a vezér és rokonai között, annak úgy hulljon a vére, ahogy a miénk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk.

Az eskü ötödik szakasza így hangzott: – Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

canadian government approved pharmacies

(BobbyLup, 2022.12.01 01:02)

canada drugs online shoppers drug mart canada
apollo pharmacy online pharmacies
canadian pharmacy review https://canadianpharmaceuticalsonline.tawk.help/article/canadian-pharmacies-shipping-to-usa

can erectile dysfunction be revewsw

(BobbyLup, 2022.11.30 23:40)

yoga for erectile dysfunction best erectile dysfunction medication
erectile response best drugs for ed
erectile implants side effects https://plancaticam.estranky.cz/clanky/best-drugs-for-ed.html

pharmacy online prescription

(BobbyLup, 2022.11.30 17:40)

online pharmacies canada online medicine tablets shopping
aarp recommended canadian pharmacies pharmacies
online pharmacy busted https://jemi.so/canadian-pharmacies-shipping-to-usa

erectile disorder dsm v

(BobbyLup, 2022.11.30 15:03)

best erectile dysfunction medication buy erectile dysfunction pills online india
erectile pumps erectile function
erectile massage rochester ny https://aoc.stamford.edu/profile/plumerinput/

erectile clinic tulsa ok

(BobbyLup, 2022.11.29 23:42)

erectile vacuum pump video ed drugs over the counter
erectile natural remedies how erectile dysfunction affects marriage
men with erectile dysfunction https://plancaticam.estranky.cz/clanky/best-drugs-for-ed.html

cialis generic pharmacy online

(BobbyLup, 2022.11.29 19:30)

canadian pharmacy review canada pharmaceuticals online
canada drugs online pharmacy on line
canadian pharmacy review https://www.cakeresume.com/me/best-canadian-pharmaceuticals-online

erectile smoothie

(BobbyLup, 2022.11.29 15:59)

erectile disorder treatment buy erectile dysfunction pump cvs
does erectile dysfunction affect fertility buy erectile dysfunction pills
erectile mastery exercises https://pinshape.com/users/2517016-cheap-ed-drugs

is erectile dysfunction mental

(BobbyLup, 2022.11.29 08:06)

erectile medication where to purchase new drugs for ed
erectile discussion ed drugs generic
is erectile dysfunction caused by diabetes https://aoc.stamford.edu/profile/plumerinput/

online pharmacies uk

(BobbyLup, 2022.11.28 23:24)

shoppers pharmacy publix pharmacy online ordering
online canadian pharcharmy canadian pharmacy king
pharmacy online drugstore https://www.cakeresume.com/me/best-canadian-pharmaceuticals-online

canadian pharmacies online

(BobbyLup, 2022.11.28 07:14)

discount pharmacies international pharmacy
canadian drugs pharmacy canada pharmaceuticals
canadian pharmacy king https://infogram.com/canadian-pharmacies-shipping-to-usa-1h1749v1jry1q6z

10 best erectile supplements

(BobbyLup, 2022.11.28 07:12)

discount erectile dysfunction medications best erectile dysfunction medication
living with erectile dysfunction erectile pills without a doctor prescription
best erectile vacuum pump https://500px.com/p/stofovinin/?view=groups

online pharmacies in usa

(BobbyLup, 2022.11.28 00:04)

discount canadian drugs canadian cialis
drugstore online shopping order medicine online
generic viagra online pharmacy https://calendly.com/canadianpharmaceuticalsonline/onlinepharmacy

erectile dysfunction when trying to conceive

(BobbyLup, 2022.11.27 23:11)

erectile vacuum device erectile help massage
erectile injections pics solutions to erectile dysfunction
what erectile dysfunction drug works best https://plancaticam.estranky.cz/clanky/best-drugs-for-ed.html

pharmacy online no prescription

(BobbyLup, 2022.11.27 17:14)

online pharmacy online pharmacies of canada
pharmacy online shopping canada pharmacy
online pharmacy busted https://jemi.so/canadian-pharmacies-shipping-to-usa

erectile muscle

(BobbyLup, 2022.11.27 15:25)

erectile pills that work best erectile medicine
can erectile dysfunction go away erectile vitamins
are erectile dysfunction pills dangerous https://challonge.com/afersparun

erectile pills

(BobbyLup, 2022.11.27 07:15)

erectile wow video best drugs for ed
erectile disorder symptoms buy erectile dysfunction meds online
are erectile dysfunction pills dangerous https://plancaticam.estranky.cz/clanky/best-drugs-for-ed.html

Supreme happy ending spa for women Aptune Manhattan

(Neokifs, 2022.11.27 00:09)

Are you looking for an nuru massage NY, parlour massage NY, japanese massage NY, tantric massage NY, four hands massage or nude massage NY? Nuru Elite were the first to offer exciting and slippery massage and we are dedicated to it for now. If you want the most sexually stimulating massage service, look no further than the Nuru Massage In Manhattan, NY. Our nuru massage, happy ending massage, adult massage girls will pleasure you like no one before.
Massage body to body - thai massage massage touch

erectile creams rite aid

(BobbyLup, 2022.11.26 23:21)

erectile review erectile tissue in men
is erectile dysfunction normal when does erectile dysfunction start
best erectile dysfunction meds https://500px.com/p/stofovinin/?view=groups

canadia online pharmacy

(BobbyLup, 2022.11.26 20:13)

discount pharmacies canada pharmacy
pharmacy online cheap canadian pharmacy cialis 20mg
canadian pharmacies-247 https://canadianpharmaceuticals.educatorpages.com/pages/canadian-pharmacies-shipping-to-usa

new apply texas essay prompts help

(Pewmergy, 2022.11.26 16:21)

what can human resource management help mean in business essay paper writer proctor essay for asu help

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59

Következő »