Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A GYÁSZMAGYAROK

2010.03.02

A GYÁSZMAGYAROK 
– A Képes Krónika nyomán –

 

Taksony fejedelem idejében történt, hogy egy nagy magyar sereg rátört Galliára, mert zsákmányt akart szerezni. Amikor visszafordultak, hogy hazatérjenek, átkeltek a Rajna folyón, és a sereget három részre osztották. Az egyik sereg Eisenach városa mellett vonult el, amikor a szászok hercege váratlanul megrohanta, és kegyetlenül elpusztította. A herceg csak hét magyart hagyott életben, ezeknek fülét levágatta, aztán így szólt hozzájuk: – Menjetek el a többi magyarhoz, s mondjátok meg, hogy mindenki így jár, aki lábát beteszi a gyötrelmek országába!

Eközben a másik két magyar sereg már behatolt a svábok földjére. Amikor a magyarok meghallották, hogy mi történt társaikkal és rokonaikkal, abbahagyták a zsákmányolást, és ami élőt, embert vagy állatot az lller folyótól a Lajtáig találtak, mind levágták. A hét fületlen magyarra pedig, akik élve hazatértek, ahelyett, hogy társaikkal együtt a halált választották volna, a község ilyen ítéletet hozott: Mindenüket, amijük csak volt, teljesen elveszítették, ingó és ingatlan vagyonukat egyaránt. Elválasztották őket feleségüktől és gyermekeiktől. Mezítláb, saru nélkül maradtak: semmiféle tulajdonuk nem lehetett, és mindig együtt kellett járniuk, sátorról sátorra koldulva, egészen életük fogytáig.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

a h

(acs marcell, 2016.09.29 18:06)

nagyon szar